Információk
Regisztráció Belépés
Főoldal
Ajánlataink
Hírek
2015-03-30

Örökmozgóknak bicikli helyett

A roller ma már nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is kedvelt: ám míg utóbbiak „járműve” jellemzően alumínium, kétkerekű és összecsukható, a kicsiké általában műanyag, 3-4 kerekű, és fix szerkezetű. Az első rollerek már 100 évvel ezelőtt megjelentek az iparosodó városi területeken. Primitív változatát házilag barkácsolták egy fadeszkából, egy görkorcsolya kerekeiből és egy fogantyúból. Ezek a típusok még rendesen zörögtek az úton, így olyan hangjuk volt, mint egy igazi járműnek.

Összecsukható rollerek

Mielőtt a bicikli népszerűvé vált volna a gyerekek körében, általában fémrollereken száguldoztak, amelyekre két kis biciklikereket szereltek. 1987 körül több BMX-gyár is készített a BMX-ekhez hasonló rollereket Scoot néven. Bár ennek gyártása mára befejeződött, több gyártó készít hasonlót. Ezeket általában a zsúfolt városokban használják, hiszen gyorsabbak, mint az összehajtható roller, és kényelmesebbek, mint a kerékpár. A nagy kerekű rollereket a közlekedésen és a sporton kívül „kutyaszánként” is használják, azaz egy vagy több huskyt fognak elé, akik ugyanúgy húzzák a havon, mint a szánkót.

Az utcai roller Japánban vált népszerűvé

A városi közlekedésben az 1990-es években jelent meg a roller, miután 1996-ban a svájci Wim Ouboter elkészítette karcsú, összehajtható, alumínium modelljét. A típust 1999-ben Japánban is bemutatták, és a tokiói fiatalok egyből rákaptak: ők kezdték el közlekedési eszközként használni, míg a gyerekek számára ugyanez a típus továbbra is játék maradt. Később egy erősebb és modernebb változat is készült; ezt az utcai trükköknél használják a fiatalok. A roller kis súlyának köszönhetően egy sportág is kialakult köré, a freesytle rollerezés; a gyártók ma már kifejezetten erre a célra is készítenek rollereket.

Három- és négykerekű rollerek

A felnőtteknek, közlekedési célokra szánt darabok általában több kopásálló alkatrésszel rendelkeznek, szélesebbek, illetve nagyobb kerekek és kézifék is van rajtuk. Ezek esetében inkább a simább gördülés a cél, mint a kis súly vagy a hordozhatóság. 1999-ben megjelentek a gyerekeknek szánt, fordított kerekű rollerek: ezeken két kerék van elöl és egy hátul, azaz nagyobb stabilitást biztosítanak. A legelső rollereknek még négy kerekük volt, mint a gördeszkáknak: 2000 környékén egy svéd cég visszahozta ezt a típust: ez volt a Wetzer Stickboard, keskeny testtel és lehajtható kormánnyal. 2006-ban egy nagyobb négykerekű roller is megjelent: a súlyos jármű széles, nagy kerekeket kapott. Egyes modellek kormánya elődeikkel ellentétben 360 fokban elfordítható.

Mesefigurás rollerek gyerekeknek

A felnőttek mellett azonban a gyerekek is előszeretettel gurulnak egyik kedvenc közlekedési eszközükön; igaz, a legkisebbeknek szánt, műanyag eszközök nem városi, hanem inkább otthoni vagy játszótéri közlekedésre valók. További fontos különbség, hogy a csemete járművéről általában kedvenc mesehőse vagy rajzfilmfigurája mosolyog le tulajdonosára. Ha a csemetének még nincs rollere, egyszerűen beszerezhet neki egyet az iWayJátékbolt és Webáruház kínálatából. Választhat fekete vagy fehér fém rollert, szélesebb kerekű változatot, Barbie-s vagy Monster High-os alumínium rollert a nagyobbaknak, illetve egy háromkerekű változatot a kisebbeknek Minnie egérrel, Hello Kitty-vel, a Hupikék Törpikékkel, a Repcsikkel vagy Kisvakonddal.

Kosár
Még 2 lépés a rendelésig

A kosár üres

Elérhetőségeink
 
06 70 625 3985
 
 
Nyitvatartás: H-Cs : 10.00-18.00
P : 10.00-17.00
iWay Játék webáruház

Üdvözöljük játék webáruházunkban!

Tekintse meg több ezer játékból álló kínálatunkat! Használja keresőnket hogy pillanatok alatt megtalálhassa a keresett játékot. Szűkítse a megjelenő játék kínálatot kategóriák vagy márkák szerint, hogy még egyszerűbb legyen a megfelelő játék kiválasztása és a vásárlás! Szerezzen örömet szeretteinek az iWay játék webáruház segítségével. Vásároljon játékot pillanatok alatt online, akár regisztráció nélkül is webáruházunkban. Észrevételeivel és kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!

 

 

Közösségi oldalak

Elérhetőségeink

Kapcsolat

Partnereink