Információk
Regisztráció Belépés
Főoldal
Ajánlataink
Hírek
2015-07-27

25 érdekes tény a legóról, amit kevesen tudnak

A legó generációk kedvenc játéka; a szerencsésebb gyerekeknek több szett is van otthon, és az építkezésnél a szülők garantáltan nem csak kényszerből segítenek be. Következzen néhány érdekes vagy épp vicces tény, amit nem tudtunk a kis színes kockákról.

1.A legó elnevezés két dán szó összevonásából (leg godt) származik, melynek jelentése: „játssz jól”.

2.A legókockákat 1958-ban szabadalmaztatták: azóta pontosan ugyanúgy gyártják őket, így egy mai kocka tökéletesen összeillik egy 50 évvel ezelőttivel.

3.Egy átlagos embernek 86 legókockája van.

4.Ha a 2012-ben eladott összes legókockát egymás mellé tennénk, azok 18-szor körbeérnék a Földet.

5.Az első legófigurát 1978-ban gyártották, azóta pedig mintegy 4 milliárdnyi készült el.

6.Minden legófigura négy legókocka magas (kalap nélkül).

7.Két nyolcas legókockát 24 módon lehet egymásba illeszteni; hatot már több mint 900 millióféleképpen.

8.2009-ben egy James May nevű férfi épített egy házat – kizárólag legóból. Az angliai ház 3,3 millió legókockából épült, és ágy, zuhanyzó és működő vécé is volt benne – mind-mind legóból.

9.A világ legnagyobb legótornya több mint 500 ezer kockából épült, és a delaware-i (USA) John Dickinson Középiskola diákjai készítették 2013-ban. A torony 11 emeletes és 34 méter magas.

10.2012-ben óránként 5,2 millió legó került le a gyártósorokról; az évben összesen 45,7 milliárd darab.

11.Nathan Sawaya és Sean Kenney szobrászművészek kizárólag legóból készítik alkotásaikat. A New York-i Sawaya volt az első, aki beemelte a legót a művészetek világába; a művész egyébként is szívesen alkot furcsa anyagokból. Kenney pedig azért használ szívesen legót szobrai elkészítésénél, mert szerinte így lehet a legkönnyebben megszerettetni a gyerekekkel a művészetet.

12.A Lego céget 1932-ben alapították Dániában, és az elmúlt több mint 80 év alatt egy kis ácsműhelyből a világ harmadik legnagyobb játékgyártójává nőtte ki magát.

13.A legókockák kiöntéséhez használt formák kétezred milliméter pontosságúak, így egymillió kockából mindössze 18 nem felel meg a cég szigorú minőségi feltételeinek.

14.A legó a divattervezőket is megihlette: vonult már fel modell divatbemutatón legóból készült ruhában.

15.Ha az egy év alatt legyártott 340 millió legófigurát egymás mellé tennénk, a sor majdnem elérne Londontól Kínáig.

16.A Gyűrűk Ura Helm-szurdok-beli erődjét is felépítették legóból, mintegy 150 ezer elem felhasználásával.

17.A karácsonyi szezon alatt 28 legókészletet adnak el minden egyes másodpercben – az év többi részében „csak” hetet.

18.A legtöbb elemet tartalmazó, kereskedelmi forgalomban is kapható legókészlet több mint 5900 kockájából a Taj Mahalt rakhatjuk össze.

19.2014-ben egy ügyes kaliforniai diák, Shubham Banerjee egy Braille-nyomtatót készített egyik legókészletének elemeiből. A 12 éves fiú fejéből egy a vakoknak való segítségnyújtásra buzdító szórólapot olvasva pattant ki az ötlet. A prototípus előállításának költsége a valódi Braille-nyomtatókénak mindössze a töredéke.

20.Számos hírességnek született már legóváltozata, beleértve Simpsonékat és az angol trónörököst, Vilmos herceget és családját is.

21.A Lego cég megalapításának előzményeként a legó későbbi kitalálója, Ole Kirk Christiansen dán ács elvesztette a munkáját, így játékokat kezdett készíteni a megmaradt faanyagból.

22.A korai legófiguráknak nem volt nemük, arcuk, karjuk és mozgatható lábuk sem.

23.A Lego a világ legnagyobb abroncsgyártója – még „valódi” társait, a Goodyeart vagy a Bridgestone-t is megelőzi.

24.A legó a videójátékok piacára is betört: máig több mint 50 legós játék készült.

25.Egy 2011-es kísérletben az asztronauták 13 legókészletet vittek fel a Nemzetközi Űrállomásra, hogy megvizsgálják, hogyan viselkednek a kis kockák a súlytalanság állapotában.

Kosár
Még 2 lépés a rendelésig

A kosár üres

Elérhetőségeink
 
06 70 625 3985
 
 
Nyitvatartás: H-Cs : 10.00-18.00
P : 10.00-17.00
iWay Játék webáruház

Üdvözöljük játék webáruházunkban!

Tekintse meg több ezer játékból álló kínálatunkat! Használja keresőnket hogy pillanatok alatt megtalálhassa a keresett játékot. Szűkítse a megjelenő játék kínálatot kategóriák vagy márkák szerint, hogy még egyszerűbb legyen a megfelelő játék kiválasztása és a vásárlás! Szerezzen örömet szeretteinek az iWay játék webáruház segítségével. Vásároljon játékot pillanatok alatt online, akár regisztráció nélkül is webáruházunkban. Észrevételeivel és kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!

 

 

Közösségi oldalak

Elérhetőségeink

Kapcsolat

Partnereink