Információk
Regisztráció Belépés
Főoldal
Ajánlataink
Hírek

Hírek, események

2016-09-08

Milyen játékot vásároljunk egy 1-3 éves kisgyermeknek?

A kisgyermekek igazi felfedezők. A játék segítségével új képességeket sajátítanak el a kíváncsiságuktól és az érdeklődésüktől hajtva, a saját tempójukban. A játékszerek tehát nagy szerepet játszanak testi és szellemi fejlődésükben; így nem mindegy, milyet vásárolunk nekik. Bár látszólag könnyű egy kisgyermeknek játékot vásárolni, hiszen csak be kell lépnünk bármelyik játékboltba, és a bőség zavarától szinte meg sem tudunk szólalni. Azt viszont már sokkal nehezebb megállapítani, melyik bírja ki egy napnál tovább, hogy a gyermek nyúzza; melyik őrzi meg a kicsi érdeklődését; és melyik az, amelyik „együtt nő” a gyermekkel, és nem csak néhány napig nyújt számára kihívást. Érdemes olyan játékot vásárolnunk, amely teljesíti az alábbi feltételeket.

2015-08-31

15 érdekesség a játékmackóról

Hiába több száz éves már, a játékmackó ma is sok gyermek kedvence, és egyben egyik első játékszere. Még felnőttként, a szülő házba látogatva is elérzékenyülünk egy kicsit, amikor meglátjuk egykori gyerekszobánkban az ágyon ülve a már kicsit ütött-kopott, félszemű, kifakult mackót. A játékszer az elmúlt évtizedek alatt az egész világot meghódította, Amerikától Európán keresztül Ázsiáig. És bár manapság a technikai fejlődés jóvoltából már sokkal modernebb játékokkal találkozhatunk a boltok polcainak, a maci továbbra is tartja a népszerűségét. Az alábbiakban néhány érdekességet olvashatunk generációk kedvenc játékáról.

2015-07-27

25 érdekes tény a legóról, amit kevesen tudnak

A legó generációk kedvenc játéka; a szerencsésebb gyerekeknek több szett is van otthon, és az építkezésnél a szülők garantáltan nem csak kényszerből segítenek be. Következzen néhány érdekes vagy épp vicces tény, amit nem tudtunk a kis színes kockákról.

2015-06-29

25 érdekes tény Barbie-ról, amit nem tudtunk

A kislányok egyik kedvenc játszótársa, Barbie már elmúlt 55 éves, de nem fog rajta az idő: ugyanolyan fiatalos és népszerű, mint régen. Ez alatt a több mint fél évszázad alatt sok mindent megtudhattunk róla, ám mindig maradnak olyan érdekességek, amelyek újdonságként szolgálhatnak az egykori vagy jelenlegi Barbie-tulajdonosok számára.

2015-05-28

A világ 9 legfurcsább játéka

Vannak olyan játékok, amelyek évtizedek óta népszerűek, hiszen amellett, hogy remek szórakozást nyújtanak, fejlesztik a gyerekek logikai képességét, kézügyességét vagy épp az emlékezőtehetségét. És vannak olyan játékok is, amelyeket ha egy szülő meglát a játékbolt polcán, akaratlanul is ez a mondat hagyja el a száját: „Ezt mégis hogy képzelték?”. Az utóbbi kategória darabjai általában elég gyorsan eltűnnek a süllyesztőben, de olyanok is akadnak, amelyek őrültségük ellenére nagy sikert aratnak. Az alábbiakban a legfurcsább játékokból válogattunk.

2015-05-13

15 játék, amelyből a legtöbbet adtak el a világon

Rendszeresen jelennek meg újdonságok a játékboltok polcain, azonban vannak olyan játékok, amelyek évtizedekkel az első megjelenésük után épp olyan népszerűek, mint a legelején. Az alábbi 15 játék hozta a legtöbbet a konyhára a játékgyáraknak a történelem folyamán.

2015-04-23

A 12 leghihetetlenebb játékgyűjtemény

Gyermekkorunkban mindannyian gyűjtöttünk valamit: kisautókat, szalvétákat, telefonkártyákat – ám legtöbbször ez a szenvedély a felnőttkorba lépve szép lassan elcsitul. Az alábbi 12 gyűjtővel azonban nem ez történt; játékgyűjteményük ma is figyelemreméltó, és egyre gyarapszik.

2015-03-30

Örökmozgóknak bicikli helyett

A roller ma már nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is kedvelt: ám míg utóbbiak „járműve” jellemzően alumínium, kétkerekű és összecsukható, a kicsiké általában műanyag, 3-4 kerekű, és fix szerkezetű. Az első rollerek már 100 évvel ezelőtt megjelentek az iparosodó városi területeken. Primitív változatát házilag barkácsolták egy fadeszkából, egy görkorcsolya kerekeiből és egy fogantyúból. Ezek a típusok még rendesen zörögtek az úton, így olyan hangjuk volt, mint egy igazi járműnek.

2015-01-26

Minden idők legnépszerűbb legókészletei

A több mint fél évszázada töretlen népszerűségnek örvendő legó jóval több mint játék – a kis színes elemek és a jellegzetes sárga fejű figurák többek közt animációs filmet is ihlettek: a 2014-es A Lego kalandot. Bár sok szülőnek még ma is megvan gyermekkori legója, saját csemetéjét is megajándékozhatja egy készlettel, hiszen így legalább kétszer annyi elemből lehet majd építkezni. Időről időre jelennek meg újabb szettek; de az alábbi tíz ma is őrzi népszerűségét.

2015-01-06

A leghíresebb Disney-hercegnők, számtalan formában

Minden kislány hercegnő szeretne lenni, így nem csoda, ha kedvenc mesehősei a Disney-hercegnők közül kerülnek ki. A hősnők között vannak igazi klasszikusok, akik már több évtizede a gyermekek kedvencei, mások pedig csak az utóbbi években kerültek fel a listára. De akármelyik hercegnőt is zárta a leginkább a szívébe a csemete, nemcsak a mozivásznon vagy a tévé képernyőjén láthatja, hanem számtalan más formában is vele lehet, például az iskolaszerein vagy egy baba személyében.

2014-12-15

Játékok ifjú építészeknek

A gyerekek nemcsak lerombolni, összetörni és szétszerelni szeretnek dolgokat, hogy megnézzék, hogy működik, vagy van-e benne valami; hanem ennek ellenkezője, az építés is könnyen lázba hozza őket. Már a legkisebbek is szívesen építenek várat homokból a kertben vagy épp fakockákból a gyerekszobában, fiúk és lányok egyaránt.

2014-12-10

Egy vicces és hasznos játékszer, az ugrálólabda

Az ugrálólabda nemcsak remek játékszer a gyermekek és gyermeklelkű felnőttek számára; hanem még a kicsik érzékelési problémáit is kezelhetjük vele. Rendszeresen alkalmazzák ugyanis a népszerű játékot a szenzoros integrációs terápiák részeként, a szenzoros feldolgozás zavarának kiküszöbölésére, mind az egészségügyi intézményekben, mind az otthoni terápia során. A kis „energiagombócoknál” gyakran előfordul ugyanis, hogy nem tudnak akár egy percig sem nyugodtan megülni a helyükön, és sosem fáradnak el. Ezért segíteni kell nekik abban, hogy valahogy levezessék a fölös energiákat. Egy ugrálólabda segítségével ez könnyen megvalósítható: akadályokat tehetünk a gyerekek elé, hogy kikerüljék azokat, vagy ugráltathatjuk őket, amíg – illetve amilyen magasra vagy messzire – csak bírják. Ez nemcsak jó játék, de bizonyítottan segít is nekik.

2014-12-02

Megfelelő tanszereket vettünk a gyereknek?

Elkezdődött az iskola, így az utóbbi hetek sok szülő számára maratoni vásárlásokkal teltek, hiszen számtalan iskolaszert kellett beszerezniük. Ilyenkor nehéz a választás, hiszen egyszerre kell gondolnunk a pénztárcánkra, a praktikumra, és persze a csemete is beleszól, hiszen nem mindegy, milyen az az iskolatáska vagy tolltartó: nem az igazi, ha nincs rajta egy Disney-hercegnő, a Verdák valamelyik sztárja vagy egy kis szörny a Monster High-ból. Ha elmulasztottuk beszerezni valamelyik iskolaszert, vagy rosszul döntöttünk, és a táska pántja már az első héten elszakadt, vagy a tolltartó cipzárja jött le, még nem késő pótolni a hiányosságokat. Ezúttal azonban érdemes jobban átgondolnunk vásárlás előtt, mire is van szüksége a kicsinek, illetve milyen táska vagy tolltartó lenne a legideálisabb a számára.

2014-11-26

Generációk gyerekszobájának lakója: a modellvasút

Szinte nincs is olyan apuka, akinek gyerekkorában ne lett volna egy kedvenc modellvasútja, amely bár természetesen még ma is ott lapul a szekrényben, csak félve veszi elő, hogy megmutathassa a legfiatalabb generációnak, mivel játszottak a gyerekek harminc évvel ezelőtt. Az első gőzmozdony 1823-ban indult útjára Angliában, és a gyerekeknek azonnal megtetszett a „tüzes gép”, így nekik is megvolt a saját kis vonatuk, amelyet madzagon húztak maguk után. Egy 1879-es játékkiállításon már számtalan cég jelent meg játékvasútjával. 1891-től a méretarányokat a Märklin ajánlására egységesítették a játékgyártók. Ebben az évben kerültek a piacra az első méretarányos pályán futó, bővíthető elemekkel rendelkező vasutak.

2014-11-18

A gyerekek egyik kedvenc négylábúja: az én kicsi pónim

Az én kicsi pónim a Hasbro kislányoknak szánt játéksorozata. Az első műanyag pónikat Bonnie Zacherle designer, Charles Münchinger szobrász és Steve D’Aguanno menedzser alkották meg, 1981-ben szabadalmaztatták, és 1983-ban dobták piacra. A kis, színes testű és sörényű lovak oldalán egy-egy jellegzetes szimbólum található. A pónik külsejét az eredeti változathoz képest legalább négy alkalommal újragondolták, hogy korszerűsíthessék őket, és megfeleljenek az aktuális generáció ízlésének. A játékfigurák már az 1980-as években igen népszerűvé váltak. Az eredeti vonal 1983 és 1995 között volt kapható, és a kis pónik egy rajzfilmet és négy rajzfilmsorozatot is inspiráltak.

2014-11-04

Kártyajátékok az egész családnak

A kártya az egyik legjobb szórakozás, hiszen egyetlen paklival számtalan féle játékot játszhatunk, bárhova magunkkal vihetjük – egy baráti összejövetelre, kirándulásra vagy nyaralásra –, akár ketten, de nyolcan is részt vehetünk benne, és a legkisebbek és a legidősebbek is élvezetesnek találják. Így esténként érdemesebb a tévé helyett az étkezőasztal köré telepedni, és kártyázni egyet. Amellett, hogy így együtt lehet a család, a gyerekek fontos dolgokat tanulhatnak meg játszva, például azt, miért kell követniük a szabályokat, hogyan veszítsenek méltó módon – és persze azt is, hogyan blöfföljenek.

2014-10-27

A legjobb fegyver az unalmas strandolás ellen

A legjobb és legártalmatlanabb „fegyver” a strandon természetesen a vízipisztoly. Segít felfrissülni a kánikulában, illetve remek szórakozás a kicsiknek egymást lődözni a homokvár mögül, vagy bosszantani a napozó szülőket pár hűsítő támadással. Az első vízipisztolyok még fémből készültek, és vízzel töltött gumigömbök szolgáltak töltényként, amelyeket összepréselve egy csövön keresztül távozott a hűs folyadék.

2014-10-22

A kedvenc mesehőssel a táskán nagyobb öröm az iskola

Kevés gyerek várja izgatottan augusztus végén az iskolát; a szülők pedig általában ugyanígy vannak ezzel. Ők persze nem a tanulástól félnek, sokkal inkább attól, hogy a tanszerek költségei jövedelmük nagy részét felemésztik majd, főleg, ha több gyermekük is van. Pedig egyszerűen segíthetünk azon, hogy a gyermek örömmel nézzen az új iskolaév elébe, és a szülőknek se legyen olyan megterhelő az újabb kiadás.

2014-10-16

A Monster High-babák a gyerekek új kedvencei

A szülők néha nehezen tudják követni, milyen rajzfilm vagy mesehős a csemeték aktuális kedvence. A divat gyorsan változik, és a klasszikus Miki egér, Micimackó vagy Garfield helyét egy időre könnyen átvehetik az új kedvencek; ha nem is a játékipar egészében, de a gyermek szívében mindenképp. Az egyik viszonylag új őrület a Monster High – a szülők elsőre talán nem értik, hogy a kicsi eddig a paplan alá bújt esténként a szörnyek elől, ma viszont már szívesen alszik velük; sőt, akár az óvodába vagy az iskolába is magával viszi őket.

2014-10-08

Elengedhetetlen kellékek ifjú Picassóknak

Szinte minden gyerek szeret rajzolni, akár művész válik belőle később, akár nem. Bár a gyermeki kreativitásnak nem szab gátat a megfelelő eszközök – rajzlap, zsírkréta – hiánya, hiszen a homokba is lehet rajzolni egy bottal vagy épp a bútorokra csokis kézzel; a falak rajztáblává való átlényegülését megelőzendő érdemes ellátni a csemetéket a szükséges kellékekkel. Az iWay Játékbolt és Webáruház kínálatában mindent megtalál, amire az ifjú Picassónak szüksége lesz, a rajzlaptól kezdve a krétákon és színes ceruzákon keresztül a rajztáblákig, rajzasztalokig vagy asztali könyöklőkig.

2014-09-29

A képregények lapjairól a gyerekszobába

Batman, Pókember és a többiek nem csak a kisfiúk kedvencei: népszerűségüket mi sem mutatja jobban, hogy az elmúlt évtizedek alatt elhagyták a képregények lapjait, és sikert arattak a filmvásznon, a tévéképernyőn, társas- és videójátékok és játékfigurák formájában is. Így szinte bármilyen formában adhatjuk kedvenc képregényhősét ajándékba a kicsiknek, biztosan örülni fognak neki.

2014-09-17

Babaházak leendő lakberendezőknek

Bár a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre valószínűleg kevés gyerek válaszolja azt, hogy lakberendező; kedvenc babáik otthonát szívesen rendezgetik, csinosítgatják. Papírból is készíthetünk bútorokat, és egy kartondobozban is lakhatnak a kicsik legjobb barátai, de egy valódi babaház az igazi. Babaházak már több száz évvel ezelőtt is készültek, és a múlt századig valóban elsősorban gyermekjátékok voltak: ma már viszont sok felnőtt hobbija is a kis házak gyűjtése és berendezése, főleg Amerikában.

2014-09-11

Frissítő pancsolás a kánikulában

Minden évben alig várjuk, hogy jöjjön a jó idő, és egész nap kint lehessünk a gyerekekkel a szabadban. Aztán néha a nap túlzásba viszi a dolgot, és csak úgy tudjuk elviselni a hőséget, ha csobbanunk egyet. A legideálisabb, ha be tudunk iktatni egy tengerparti nyaralást, illetve B-tervként egy balatoni hosszú hétvégét. Ha erre nincs lehetőség, egy szombati strandolás is kárpótolhat. A fürdőkben viszont mindig tömeg van, drága a belépő, alig van hely, ki tudja, mibe lépünk bele a fűben, féltenünk kell az értékeinket…

 

2014-09-01

A legnépszerűbb játékgyártók termékei kínálatunkban

Az iWay Játékbolt és Webáruház kínálatában számos neves játékgyártó termékei szerepelnek. Ezek a cégek már több generációt láttak el szórakoztató és lebilincselő játékokkal, a puzzle-któl kezdve az állatfigurákon át a társasjátékokig.

2014-08-18

Játszva tanulhatnak a kis tudósok

A kémia, a földrajz vagy a fizika a gimnáziumban általában már kevesebbek kedvence, de az első években a gyerekek még élénken érdeklődnek ezek „elődei”, például a cserebogárgyűjtés, a dinoszauruszok vagy az izgalmas kísérletek iránt (mint például, hogy repül-e a légy egy szárnnyal is; vagy, hogy mi az a legkisebb magasság, ahonnan ledobva még nem törik el a tojás). A kis tudósok ismereteinek bővítésére számtalan játék létezik, amelyek a legfiatalabb korosztály nyelvén tökéletesen értve ismertetik meg a gyerekeket a biológia, a kémia és a többi természettudományos ágazat titkaival.

2014-08-12

Szabadtéri játékok kicsiknek és nagyobbaknak

Hamarosan itt a nyár; a strandolás, a tengerparti vakáció, a barátokkal eltöltött hétvégék és a családi kirándulások időszaka. A passzív pihenés azonban egy idő után unalmassá válhat, így nem árt, ha van nálunk egy csomag kártya, egy társasjáték vagy egy sakk-készlet, így tartalmasan tölthetjük el azokat a perceket is, amikor már nincs kedvünk a medencében ázni vagy a szaunában izzadni. Számtalan szabadtéri játék áll a rendelkezésünkre, amelyeket a szálloda kertjében, a vízparton vagy akár otthon, az udvaron is űzhetünk – a gyerekekkel, ők nélkülünk vagy akár mi, a barátokkal, egy kerti sütögetés alkalmával.

2014-08-07

A türelem bajnokainak kedvenc játéka

Szinte nincs is olyan, aki gyermekkorában ne rekonstruálta volna örömmel néhány darabból Hófehérkét vagy Miki egeret; később ne bosszankodott volna hangosan azon, hogy hiába túrja át újra és újra a kupacot, a bal alsó sarok egyszerűen nincs meg; manapság pedig ne rakna össze egy-egy puzzle-t számítógépes játék formájában. A puzzle mindenkinek kellemes szórakozást nyújt a legkisebbektől a felnőttekig, persze csak azoknak, akiknek van elég türelmük hozzá. Bármit kirakhatunk, a mesefiguráktól kezdve az állatokig, tájakig vagy városokig, és ha kész, művünket akár még képnek is kitehetjük a falra.

2014-07-28

Kedvenc mesehőseink puzzle-, plüss- és társasjáték-változatban

A gyerekek kedvenc mesehőseiket nemcsak a mozivásznon vagy a tévében látják viszont szívesen. Így, ha tudjuk, hogy Micimackót, a kis hableányt, a Verdák négykerekű sztárjait vagy épp a Monster High szörnyeit szereti a legjobban a csemete, könnyen megtalálhatjuk neki a tökéletes ajándékot bármilyen ünnepre.

2014-07-24

40 éves a Rubik-kocka

Idén 40 éves a világhírű magyar találmány, a Rubik-kocka. A logikai játékkal gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen játszanak szerte a világon, Japántól az Egyesült Államokig, és bajnokságokat is rendeznek a kockát leggyorsabban, bekötött szemmel, egy kézzel vagy éppen lábbal kirakóknak.

2014-07-14

Teddy mackó és utódai

A plüssjátékok ma már egyetlen gyermek polcáról – ágyából, babakocsijából – sem hiányozhatnak. Sőt, nemcsak a gyermekek körében népszerűek: a plüssfigura kedvelt Valentin-napi ajándék, illetve más alkalomra is szívesen lepik meg vele egymást akár a felnőttek is. A XIX. században még az otthon készült rongybabák, zoknibábok és kötött játékfigurák voltak a divatosak, azonban 1902-ben elkészült a mai plüssök „ősatyja”, a játékmackó, azaz a Teddy bear, amely még ma is a gyerekek egyik kedvence.

2014-07-07

A legnépszerűbb klasszikus társasjátékok

Egy baráti összejövetel vagy házibuli csúcspontján gyakran előkerülnek a régi kedvenc társasjátékok – akkor is, ha a résztvevők már jó pár évtizeddel maguk mögött hagyták a gyermekkort. A szórakozás és a nevetés iránti igény kortalan, ahogy azok a társasjátékok is, amelyek divat ide vagy oda, hosszú évek óta hősiesen állják az idő próbáját.

2014-07-03

Minden idők 8 legnépszerűbb játéka

Egyes játékok divatba jönnek, majd pár év után eltűnnek a süllyesztőben. Vannak viszont olyanok is, amelyeknek sikerül kiállni az idő próbáját, és évtizedek múltán is ugyanolyan népszerűek maradnak, mint kezdetben. Több generáció kedvence az alábbi 8 játék is, amelyek mindegyike a legtöbb eladott példányszámmal büszkélkedő termékek közt szerepel.

 

2014-07-01

A kislányok legjobb barátnője, Barbie idén 55 éves

A Barbie baba megjelenése óta a kislányok egyik kedvenc játéka, hiába telt el már több mint fél évszázad is. Szinte nincs olyan gyermek, aki ne kérne a születésnapjára vagy karácsonyra Barbie babát, sőt, sokan nem állnak meg egynél, vagy legalábbis ruhákat, kiegészítőket, bútorokat is szeretnének hozzá.

2014-06-24

Nem csak a gyerekek szeretnek játszani

Nemcsak a gyerekek, a gyermeklelkű felnőttek is szeretnek játszani. Azok, akiknek sikerült megőrizni fantáziájukat és kreativitásukat, és időről időre szívesen kiszabadulnak a mindennapok egyformaságából. Persze egy felnőtt már nem ugyanazzal játszik, mint egy gyerek, azaz a Barbie baba és a játékmaci helyett az Activity, a Twister vagy a Scrabble kerül elő a baráti összejöveteleken vagy a családi ünnepeken, és kezdődnek a nagy nevetések vagy épp a nosztalgiázás.

Kosár
Még 2 lépés a rendelésig

A kosár üres

Elérhetőségeink
 
06 70 625 3985
 
 
Nyitvatartás: H-Cs : 10.00-18.00
P : 10.00-17.00
iWay Játék webáruház

Üdvözöljük játék webáruházunkban!

Tekintse meg több ezer játékból álló kínálatunkat! Használja keresőnket hogy pillanatok alatt megtalálhassa a keresett játékot. Szűkítse a megjelenő játék kínálatot kategóriák vagy márkák szerint, hogy még egyszerűbb legyen a megfelelő játék kiválasztása és a vásárlás! Szerezzen örömet szeretteinek az iWay játék webáruház segítségével. Vásároljon játékot pillanatok alatt online, akár regisztráció nélkül is webáruházunkban. Észrevételeivel és kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!

 

 

Közösségi oldalak

Elérhetőségeink

Kapcsolat

Partnereink